Köszöntő

Szeretettel köszöntjük az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar honlapján.

A 2009/2010. tanév II. félévi oktatási programja

A félév aktuális információi

PROJEKTHÉT A KARON: 2010. április 19-23.

TISZTELT OKTATÓK ÉS HALLGATÓK!

 

Az ELTE TÓK 2010 tavaszán projekthetet szervez a Neveléstudományi Tanszék, Glauber Anna tanárnő irányításával, a Hallgatói Önkormányzat közreműködésével.
Mindenkit várunk a Kari Napok rendezvényeivel két napon át párhuzamosan is folyó projekthét eseményein, ahol a kulcsszerepet játszó, féléves munkát vállaló jelentkezők mellett a kar minden oktatójának, hallgatójának jut feladat.
Az előkészületek már elkezdődtek, a projekt tervét az ábra mutatja.

ÉRTESÍTÉS

Felhívjuk a közoktatási intézmények figyelmét, hogy a *TÁMOP-3.1.5-09/A/2 és TÁMOP-3.1.5-09/A/1* kódszámú pályázati felhívás a pedagógusképzések támogatására c. pályázat a Nemzeti

Influenza-pandémia helyi végrehajtási terv, ELTE TÓK

Tartalom átvétel